Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanuljunk ugrani!

Bevezető

 

 Egy parcours-t könnyedén leküzdeni, egy kombinációt annyi érzéssel meglovagolni, mint John Whitaker, vagy olyan erős idegekkel, mint Ludger Beerbaum végigteljesíteni a pályát, a lóval zseniálisan eggyé válni, mint Franke Sloothak – ez aztán valami!

 Nem születik senki a lovaglás tudásával a fejében. Az ugratást meg kell tanulni. Nem elegendő a kengyelt feljebb húzni, és az akadály irányába száguldani – azzal a jelszóval, hogy: a ló majd elintézi.

 Mielőtt egy ugrást kifogástalanul végre tudna hajtani, minden lovasnak el kell jutni odáig, hogy kiegyensúlyozottan és biztosan a nyeregben tudjon ülni. Az ugratás megtanulása irányába tett lépések nem lehetnek sikeresek szakmailag megalapozott kiképzés nélkül.

 Ez a könyv ahhoz kíván hozzájárulni, hogy megadja a lovaglástanulás tökéletesítéséhez a helyes támogatást. A könyv végén minden olvasó bizonyos lehet: az elméleti felkészültség az ugratáshoz a fejben van, gyakorlati megvalósításhoz az útmutatók rendelkezésre állnak. Sok örömet kívánunk a kipróbáláshoz.

Az ugrás idomításáról

 

 *Megtanulni ugratni – képes vagyok rá?

 Alapvetően minden lovasra érvényes, hogy meg tud tanulni ugratni. Mihelyt kiegyensúlyozottan és elengedetten tud ülni a lovon, elkezdheti a tanulást. A díjugrató számára a kiegyensúlyozott ülés egyike a legfontosabb feltételeknek. Az egyensúly hiánya (a szárba kapaszkodás) ugyanis negatívan befolyásolja a lovas független ráhatását a lóra.

 Stabil ülés nélkül egy akadályt sem lehet átugratni. Biztosan ülni a lovon, akkor is, amikor a ló megijed, vagy oldalra ugrik, alapvető követelmény.

 A legjobb, ha a jövendőbeli díjugrató kezdetben egy képzett lovaglótanártól, iskolázott kiképzőlovon vesz tanórákat. Az első lépés a díjugratás irányába a díjlovaglás alapjainak elsajátításán át vezet. A kezdő lovas az ún. „segítségek” által tanulja meg, hogyan kell a lóval, mint társsal bánni. A lónak meg kell értenie, mit akar a lovasa, csak ezután lehet a díjugratást elkezdeni.

 A lovasnak gond nélkül kell uralnia az átmeneteket a gyorsabb és lassabb jármódba, és azok ritmusát – az egy jármódon belüli egyenletes lábsorrendet – érzékelni.

 Fel kell becsülni lovának vágtaugrásait az ugrás előtt, és annak térnyerését (hosszát) szükség esetén módosítania kell. Egyszerűbb ezeket az alapokat kezdettől helyesen megtanulni, úgy, hogy azok egészen maguktól értetődővé váljanak, amikor a lovasnak ugratáskor alkalmaznia kell a tanultakat.

 Ludger Beerbaum is így kezdte...

és most...

Ludger Beerbaum; Rechte: dpa

 A megfelelő ló:

 Elsőként nézzük a lovat. Melyik ló alkalmas a feladatra? Nem mindegyik négylábú társ alkalmas magyarsportlo.jpgpartnerként az ugratáshoz.

 A lovasoknak, akik meg akarnak tanulni ugratni terepen vagy a díjugrató pályán, kezdetben partnerükre, a lóra kell, hogy bízzák magukat. Egy jól kiképzett, tapasztalt oktatóló egy tapasztalt lovaglótanár mellett, aki tanítványának fáradozásait, előremenetelét támogatja, a legfontosabb feltétele a lovas kiképzésének.

 Ahhoz, hogy a lovas az új feladatokhoz hozzászokjon, lovának tudnia kell a kis akadályokat biztonsággal és csaknem önállóan leküzdeni. Ez azt jelenti, hogy neki a helyes elugrás helyét az akadály előtt magának kell megtalálnia, mindig nyugodtnak kell maradnia, és emberpartnerének esetleges kezdetleges hibáit jóindulatúan meg kell bocsátania.

 Teljesen másodrangú, milyen színű, nemű, bélyegzésű az ön oktatólova! Mindenekelőtt megbízható partnernek kell lennie.

 Aki az ugrósportban helyt akar állni, feltételeket szab, amelyek az állat jellemére, teljesítőkészségére, teljesítőképességére talán a már elért siker előtt vonatkoznak. Természetesen a testi feltételekre is figyelemmel kell lenni. Egy ugróló szükséges tulajdonságai:

Ø     gyors reakciókészség

Ø     bátorság és szív, de érzékenység is

Ø     erő

Ø     kitartás

Ø     fordulékonyság

Ø     koordináció

Ø     óvatosság ugrás közben

Ø     abszolút egészséges lábak, azaz egy egészséges csontváz

Ø     jó idegzet

Ø     együttműködési készség

*A lovas felszerelése

 

 Az ugrólovas felszerelése tulajdonképpen nem különbözik a díjlovasétől: egy lovaglónadrág, egy pár lovaglócsizma, lovaskesztyű és lovaglósapka szükséges.

 

 

 

 A lovaglónadrág legyen testhez simuló. Nem lehet túl bő, sem túl szűk, különben az ülepet, vagy a térdeket sebesre dörzsöli. A lovaglónadrág általában a térdeken saját anyagával, vagy bőrrel bevont, de lehet teljes bőrbevonatú, azaz a térdektől kezdődően a combok belső oldalán végig, az egész ülep bőrrel bevont.

 Kezdők számára ajánlatos rendeltetésszerű lovaglócsizma viselése. Nem kell, hogy finom bőrből készüljön. Egy pár bőr lovaglócsizma sokba kerül, ez olyan beruházás, amely csak a hobbi szorgalmas űzése esetén fizetődik ki. Kezdetben az olcsóbb lovagló gumicsizma is nagyon megfelel a célnak.

 A díjlovas és az ugrólovas bőrcsizmája a csizmaszár hosszában különbözik. A díjlovas csizma szára jelentősen hosszabb. Fontos a láb stabil tartása, amely a csizmában optimálisan biztosított. Ennélfogva sok kiképző kritikus véleménnyel van a chapsről, és minichapsről, inkább a biztosabb tartást adó lábbeli mellett tartanak ki.

 A talp és a sarok milyenségér is figyelemmel kell lenni: vastag járófelület esetén a lovas könnyen elveszti a kengyel érzékelését (és ezzel magát a kengyelt is), a túl magas sarok pedig bukás esetén jelenthet veszélyt, mert a lovas a kengyelben könnyen fennakad vele.

 A lovaskesztyű távolról sem csak a kezeknek a lóizzadságtól „esztétikai okokból” történő megvédésére való. A lovasversenyeken a kesztyű viselése hagyományszerű, szabadidős tevékenység esetében és edzéskor pedig mindenekelőtt hasznos, mert a kesztyű tartást ad. Megakadályozza, hogy a szár az ujjak közül kicsússzon, és ellenőrizhetetlenné váljon. Ezenkívül védi a kezeket a horzsolásoktól és hólyagoktól. Különböző anyagból készült és különböző kesztyűk vannak forgalomban.  

 


 

 Egy fejre illő, törés- és szilánkmentes lovaglósapka előnye kézenfekvő: a lóról történő esés esetén segít a fejsérülések elkerülésében. Szilánkmentes lovaglósapka viselése nem magánügy, hanem biztonságjogi szempontokból előírt. A három ponton rögzített állvédős lovaglósapka 2000 óta minden lovasversenyen kötelező.

 Az ugrólovas felszereléséhez tartozik a lovaglópálca, továbbá a sarkantyú. A lovaglópálca a maga 60-80 cm-es hosszával ténylegesen rövidebb, mint az idomítópálca. Sarkantyúk különféle anyagból, különféle kialakítással készülnek. Azokat, ha egyáltalán használjuk, akkor csak haladó lovas és csak lovasoktató tanácsára alkalmazzuk. A sarkantyú és a lovaglópálca csak az előrehajtó segítségek támogatására szolgál.

Egyszóval:

                     -kobak

                     -lovaglópálca

                     -lovaglócsizma

                     -kesztyű

                     sarkantyú(tapasztalt lovasok számára)

 

*A ló felszerelése

 

 A ló alapfelszereléséhez tartozik a kantár és a nyereg. Az ún. kiegészítőkhöz tartoznak a martingál, a szügyelő, és az érzékeny lólábak számára a lábszárvédő és a pataharang.

 Az oktatólovat az első ugrógyakorlatok során ugyanúgy kell felszerszámozni, min egy szokásos idomítási gyakorlaton. Szabály szerint egy angol vagy kombinált kantárral és csikózablával. Minden más zabla szakember kezébe való, és csak annak tanácsára és támogatása mellett használandó.

 

A kantár részei

 

Csikózabla:

kombinaltkantar.JPG (337098 bytes)

 

 

 A zablák a ló nyelvén keresztül az állkapocsra hatnak. A zabla hatása a ló érzékeny szájára annál erősebb, minél a zablavas. Egy vastag zablavasat a ló kellemesebbnek talál, főleg, ha kényelmesen illeszkedik a szájához. A zablák vastagságuk, alakjuk és keresztmetszetük szerint különböznek egymástól: a csikózablák, amiket leggyakrabban alkalmazunk, lehetnek középen egyszeresen vagy kétszeresen tört csuklós zablák. Ha a zabla jól helyezkedik el a szájban, az állkapocs foghíjas részén, a hordászon fekszik fel, és nem húzza fel a szájszögletet.

 Főleg kezdők számára ajánlatos ugratásnál egy martingált felcsatolni. Ezzel könnyebb lesz a tanulónak a lovat száron tartani. A ló a martingál miatt kevésbé tudja magát a lovas kezének hatása alól kivonni, de ugyanakkor mozgásában előrefelé nincs korlátozva. Ez az ugrásnál fontos, mert ugrás közben a lónak előre kell nyújtania a nyakát. Ezért nem szabad soha kikötőszárral ugratni, mert a lónak így semmi esélye sincs, hogy a nyakát kellően előrenyújtsa.

 A szügyelő, szügyhám az ugratásnál nagy segítséget jelenthet, mivel a nyereg hátracsúszását megakadályozza, és ezzel azt mindig a ló súlypontja felett tartja.

 

 Martingál

 

 A lovaglásban minden szakterületnek megvan a speciális nyerge, amely a lovas és a ló mindenkori igényeinek megfelelően lett kifejlesztve. A helyesen elkészített nyereg alapja a korrekt ülésnek, és ezzel a korrekt segítségadásnak.

 Még a nyeregtípusok időközben előrehaladt specializálódásánál is fontosabb a nyereg helyes illeszkedése. Mert mit ér a legdrágább hátizsák, ha viselőjét nyomja, csípi, dörzsöli, és egyáltalán nem illeszkedik? Ha a lónak embertársát akadályok felett kell hordoznia, a felszerelésnek jól kell illeszkednie – különben a problémák hamar áthidalhatatlanná válnak. A nyereg felpróbálásakor, amely a legcélszerűbben alátét nélkül történik, arra kell különösen ügyelni, hogy a ló hátán egyenletesen felfeküdjön. A legmélyebb pontnak az ülőfelület közepén kell lennie. Minden nyereg nyeregvázból (acél, fa halcsont vagy műanyag), nyeregkamrából, nyeregkápákból, párnázatból, az ülőfelületből, nyeregszárnyakból, és az ún. hevederfelrántószíjakból áll. Ezekre a szíjakra erősítik fel a hevedert. További tartozékai a nyeregnek a kengyelszíjak és a kengyelek.

 A nyeregszárnak alakja arról ad felvilágosítást, hogy a nyerget díjlovagláshoz, díjugratáshoz, vagy univerzális nyeregként használják-e.

 Az ugrónyereg a lapos, hosszabb ülőfelületével és előrenyúló nyeregszárnyaival tűnik ki. Ezek jelentősen rövidebbek, mint a díjlovas nyeregnél.

 

 Ugrónyereg

 

 Az ugrónyeregnek vastag térdpárnái vannak, amelyek által a legtöbb lovas jobban tud ülni. Díjlovas nyeregnél a térdpárnák legtöbbször teljesen hiányoznak.

 Az univerzális nyereg a közbenső firmát testesíti meg. Mind a díjlovaglás mind az ugratás céljára alkalmas. Az univerzális nyereg ezért minden kezdő lovas számára jól használható.

 

A kantár részei

 

 Az érzékeny lóláb védelmére fontos kellék az ínvédő (kamásli) és a fásli. A ló sérülésektől való megvédése érdekében és állatvédelmi szempontból is, egy díjugrató lovas sem ugrathatja lovát ezek a lábvédők nélkül. Minden lovasnak – legyen az tapasztalt, vagy kezdő – természetesen meg kell győződnie arról, hogy a felszerelés méretében és alakjában megfelelő-e a lovára úgy, hogy kidörzsölések ne keletkezzenek. 

*A lovassegítségek kis alaptanfolyama

 

 

 Segítség - mit tegyek? Ezt gondolja bizonyára néhány ló a

koordinálatlan parancsokat tapasztalva, melyek onnan fentről, a hátáról érkeznek. „Segítségek” – így nevezik a lovas helyes befolyását, melyet a testsúly, a lábszár és a kantárszár közvetít. A különböző segítségek együttműködése mutatja meg a lónak félreérthetetlenül, , hogy „merre hány méter”. Az igazi ászt a lovon a néző arról ismeri fel, hogy a segítségadásokat nem – vagy alig – látja. Ez a visszafogott, finom kivitelezésnek köszönhető. A testsúly és a lábszár a lovat előrehajtja, a szár pedig visszatartóan hat. Ha az első pillantásra nem is látszik így, az előrehajtó segítségek fontosabbak a visszatartóknál.

 Miért? A ló csak késztetésre lendül mozgásba, illetve a „fék” is csak a szár, testsúly, és combok összjátékában működik.

 Általában, minél nyugodtabb az ülés, annál inkább tud segítségével a lovas boldogulni. Azaz a ló megérti, lovasa mit vár el tőle. 

 

 A testsúlysegítségek

Mindkét oldalon terhelő súlysegítségek: Ez esetben a lovas egyenes felsőtesttel, egyenletesen mindkét ülőcsontján ül. A keresztcsont megfeszítésével támogatjuk ezt a segítséget. Egyúttal a lovasnak rövid időre meg kell feszítenie has-és hátizomzatát. Ezt a segítséget egyenes irányú lovaglás esetén alkalmazzuk. Példa: vágta egyenesen két akadály között.

Egy oldalon terhelő súlysegítségek: Ez a segítség akkor alkalmazandóm mikor a lóval fordulatokat lovaglunk. Eközben a lovas súlyát a belső ülőcsontra helyezi át. A belső kengyelt erősebben terheljük. Így a ló a súly irányába tér el. Helytelen lenne, ha a csípő közben egyik oldalra billenne. Ennek elkerülésére kell a belső kengyelt jobban terhelni. Ez a segítség főként akkor jut szerephez, mikor ráfordulunk az ugrásra.

 Tehermentesítő súlysegítséget akkor ad a lovas, ha a lovat hátralépésre szeretné rávenni. Ekkor a lovas kismértékben előrehajol, combjai veszik át a súlyt. Hibás a túlzott előrehajlás.

 

A lábszársegítségek

 Az előrehajtó lábszár (csizma) készteti a lovat arra, hogy mozgásba lendüljön, vagy mozgásban maradjon. A láb ekkor közvetlenül a heveder mögött van. A sarok és a csípő egy vonalban van. Amennyiben az alsó lábszár a ló teste mellett marad, a lovas megérzi, hogyan mozdul lovának a teste a mozgás (jármód) ritmusának megfelelően jobbra és balra. Eközben egy bizonyos nyomás áll elő, amely a lovat előrekészteti. Hogy új impulzust tudjon adni, a lovas feszítse meg lábikrája izomzatát. Teljesen helytelen lenne a lábat összeszorítani, vagy a lovat megrúgni.

 Előre-oldalra hajtó lábszár esetében tenyér szélességnyire a heveder mögé kell visszavenni a lábszárt. Ezt a segítséget olyan idomítófeladatok lovaglásánál adjuk, melynek során a lónak előre-oldalra kell átlépkednie, pl. a négyszög kisebbítése vagy nagyobbítása.

 Ha az egyik comb oldalra utasít, a másik comb nyugodt marad. Azaz könnyed nyomással mozdulatlan anélkül, hogy impulzust adna, egy tenyérnyivel a heveder mögött, hogy a lovat ne zavarja, és oldalra behatárolja. Ez a megtartó comb egyszersmind megakadályozza a lovat a patanyomból való kilépésben. Csak ilyen együtthatással lehet a ló kívánt reakcióját elérni.

 

 

A szársegítségek

A fényképeken gyakran látni, hogy néhány tapasztalt profi lovas úgy tartja a szárat, mint egy Forma 1-es szerelősegéd a kerékkulcsot a kerékcserénél. A korrekt szártartásnak természetesen nem így kellene kinéznie. A szárat kis- és gyűrűsujj között kell megfogni a hüvelykujj – mint egy fedél – megakadályozza a kézből jövő szár kicsúszását. A kezek egyenesre állítottak, így az alkar és a szár egy egyenesbe esnek a ló szájával. A szársegítségek csak a lábszár-és testsúlysegítségekkel közösen fejtik ki hatásukat.

 A szársegítségek:

- felvevő és utánaengedő szársegítségek

- ellentartó szársegítségek

- kitartó és oldalra ható szársegítségek

 

 A felvevő és utánaengedő szársegítségek kölcsönösen feltételezik egymást. Ezeket felállított ököllel és rugalmas csuklóval – alig észrevehetően adjuk. A felvevősegítség erőssége a gyűrűsujj finom megfeszítésétől a csukló megtartásán, esetleg behajlításán át az egész karból történő felvételéig terjedhet. A felvevősegítséget sosem szabad a „szár húzogatásával vagy rángatásával” összekeverni.

 Utánaengedőnek hat a segítség, amennyiben a szár helyzetét az alaptartásba visszaengedjük (minden felvevősegítséget követnie kell egy utánaengedőnek). Eközben nem szabad a szárat „eldobni”, a ló szájával meglévő rugalmas kapcsolatot végig fenn kell tartani.

 Az ellentartó (behatároló) szársegítséget mindig a másik kéz felvevő- vagy irányítósegítségének kiegészítésére alkalmazzuk. Fordulatok lovaglásánál a külső kéz ellentartó hatása biztosítja, hogy a ló ne essen a külső vállára.

 Kitartó szársegítséget alkalmazunk erősen támaszkodó, vagy szár ellen menő lovaknál, illetve átengedő lovakon, rövid ideig a felvevősegítség bevezetésére. A ló zablára kifejtett nyomását a lovas keze megtartja, mindaddig, amíg a ló nem enged. Ennek előfeltétele a meghúzott derék, mély ülés, és az intenzív, előrehajtó segítség.

 

Lovaglópálca, sarkantyú és hang

A lovas segítségeit lovaglópálcával, sarkantyúkkal és a hangjával is támogathatja. A sarkantyú csak kiegészítheti a lovaglópálcát. Ezt azonban csak gyakorlott lovasoknak szabad használni, akik lábszárukat ellenőrzésük alatt tudják tartani, és a segítségeket az ülésüktől függetlenül képesek adni.

Tompa sarkantyú

 Azok a „kezdők”, akik először használnak sarkantyút (nem kezdő lovasok!), meg kell elégedniük 2-3 cm-s tompa sarkantyúkkal.

 Itt is érvényes, hogy a sarkantyú rövid, pontos alkalmazása eredményesebb a hosszantartó, állandó piszkálásnál. Értelmetlen a lovat a sarkantyúval élénkebb mozgásra ösztökélni úgy, hogy ezzel egy időben a szárral visszatartjuk.

 

*Ülés az ugrás közben

 

 

A lovas ülése az alapja a lovas befolyásának. A lovaglásban három ülésmódot különböztetünk meg:

1.az idomító, vagy alapülésmódot,

2.a könnyített ülésmódot,

3.és a versenyülésmódot (galoppülés)

 A könnyített ülésmód elsősorban az ugratásnál jut szerephez, de használják még tereplovaglásnál, és fiatal lovak idomításánál is. Ezen belül a könnyítés foka szerint megkülönböztetjük a fiatal ló belovaglásánál alkalmazott könnyűülést, a könnyítőülést, ugróülést, és a terepen gyakorolt ülést. A könnyítet ülésmód, mint minden ülésmód, az idomítóülésből fejlődött ki. A könnyített ülés esetén a válltól a térden át a sarokig egy súlyvonalat húzhatunk. A súlypontáthelyezés a könnyített ülésmód esetén a csípő megemelésével történik.

 Az ugrólovas az akadályokat alapvetően könnyített ülésben (ugróülés) küzdi le. Ez azért történik, hogy a ló hátát optimális mértékben tehermentesítsük, és a ló hátának az ugrás közbeni szükséges mozgásszabadságot lehetővé tegyük. Ezen túlmenően a lovas a lovas az ugró ülésmódban rugalmasabb, mint idomítóülésben, amelynél a lovas a nyeregben a lehető legmélyebben ül. A lovas súlyvonala idomítóülésben a fültől a vállon, csípőn át a sarokig fut. Minden ülésmód alap ülésmódja az idomítóülés, ami a kezdő lovas számára különösen fontos.

 

 Így néz ki vágtában a könnyített ülésmód

 

 A kengyelszíjak az ugratáshoz szükséges könnyített ülésben rövidebbre vannak csatolva, mint az idomítóülésnél. A kengyelszíjakat 3-5 lyukkal rövidítik meg. Ezzel a térd hajlítottsága megnő. A függőleges tartás megszűnik, a lovas csípőből kissé előredől. Ezáltal a lovas súlyát az ülőcsontok helyett főként a comb, a térd és a sarok tartja. Az alsó lábszár a hevedernél marad, a lóhoz simul. A kengyelt a talp legszélesebb pontján (talpközépen) tartjuk, hogy azt az érzést közvetítse, mintha a láb a talajon állna. A sarkat közben lefelé nyomjuk. Az egyensúly tartásához az ülőcsontokat kissé megemeljük, ezzel azoknak a ló hátára gyakorolt nyomását csökkentjük, kiiktatjuk, a csípőt előretoljuk. A lovas már nem mélyen a nyeregben ül, mint idomítóülésben, hanem a „nyergen”.

 Ideális esetben a kezeket a nyak két oldalán, a mar előtt tartjuk. A szár hosszát a könnyítés mértékéhez és a felsőtest előrehajlásához igazítjuk. A kezek a ló szájával laza kapcsolatot tartanak.

 A könnyített ülésmód állásban és lépében is gyakorolható. Nagyon jó kezdetben a tükör előtt is gyakorolni. Eközben a kezdő megállapíthatja, hogy a könnyített ülésmódot állásban nem is olyan könnyű kivitelezni. Mozgás közben ez lényegesen könnyebben sikerül.

 A terepen hegynek és völgynek is könnyített ülésmódban lovaglunk. Ezért a kilovaglások is jó alkalmat jelentenek a gyakorlásra és mindezek fixálására.

 A lovas egyensúlya fontos feltétel, melyet az ugratásnál figyelembe kell venni. Ahhoz, hogy a lovas az ugrás különböző fázisaiban a lóval együtt tudjon maradni, optimális egyensúlyban kell lennie. Ló és lovasa egyetlen egységet kell, hogy képezzen.

 Egyensúlygyakorlatokat különösen kezdőként kell sokat gyakorolni. De a haladó lovasok is szívesen térnek vissza az üléskorrekció céljából a futószárra.

 Egykori voltizsáló gyerekek csak nevetnek a felnőtt tanulólovasok kísérletein, akik lovuk hátán az ülésgyakorlatokat kísérlik meg végrehajtani. Voltizsálás közben ugyanis az egyensúlyérzék olyan tökéletessé válik, hogy például vágtában a lovon állni is gond nélkül lehet.

 

 Időnként a profik is visszatérnek a jól bevált futószárra...

 

 A futószáron végzett ülésgyakorlatok segítséget nyújtanak és szükségesek. Egyrészt a lóval történő kapcsolat felépítéséhez; másrészt, hogy tisztában legyünk a saját testünk feletti ellenőrzéssel.

 A futószáron, szár és kengyel nélkül az egyensúly érzése és a független ülés a különböző gyakorlatokkal optimálisan gyakorolható. A gyakorlatok a lovas számára lehetővé teszik, hogy a ló egész mozgásfolyamatával összhangban legyen anélkül, hogy lendületében és térnyerésében akadályozná a lovat. Ugratáskor a rálovaglásnál és ugrás fölött a lovat nem szabad zavarni. Amennyiben a lovas elugrásnál mégis elmarad, inkább a ló sörényébe kapaszkodjon, minthogy a szárba rántson bele, és ezáltal a lovat a száján keresztül akadályozza.

 Gyakorlási javaslat: rövid ügetésben a karokat hátul összekulcsoljuk, és ebben a pozícióban próbálunk lazán ülve maradni.

 A gyakorlatot megnehezíthetjük, ha a kengyeleket magunk előtt átvetjük, és kengyel nélkül végezzük azt. Ekkor a lovasnak saját testén kívül nincs más segítsége. Ekkor a térd összezárására, egyensúlyra, és annak érzékelésére van szükség. (maly: ez a gyakorlat könnyűügetésben kiváló izomerősítő feladat is /akár a szárakat is foghatjuk/...)

 Más gyakorlatokkal futószáron a kiegyensúlyozott, mély és laza ülés gyakorolható: a kengyelek ismét átvetve, a lovas jobb kezével a nyerget fogja, és hátrafelé egy elképzelt karosszékbe süllyed – kartámla sajnos hiányzik. Ezt a pozíciót egy darabig meg kell tartani. Ez egy olyan gyakorlat, amely ráadásul bizalmat is épít ki. Az ember a kezeivel megérintheti a ló farát, vagy akár rá is helyezheti.

 Egy további gyakorlat a csípő környékét lazítja: nyújtsuk mindkét kezünket oldalra, és felsőtestünket fordítsuk előbb az egyik, majd a másik oldalra.